Narancsos Rémuralom

Fejezetek a jövő magyarországi szélsőségesfasizmusából - és az ahhoz vezető véres útról. A stúdióban Nostradamus, Bauer Tamás és Debreczeni József.

Friss topikok

Linkblog

Eric Cartman lesz a Jobbik frakcióvezetője

2010.04.30. 13:35 - Vérnarancs Kapitány

Címkék: jobbik cartman szegedi csanád novák előd dúró dóra

Eric Theodore Cartman lesz a radikális párt új frakcióvezetője - jelentette be Dúró Dóra szóvivő, miután Vona Gábor önmagától lemondott a képviselőcsoport vezetéséről. A pártelnök ezentúl Tőkés László bulvárbotrányait fogja tanulmányozni, ugyanis szavai szerint "a Jobbik be fogja bizonyítani, hogy a tőkések valóban erkölcstelenek". A választásokon harmadik helyen végzett alakulat egyúttal szélsőséges muszlim szervezetek példáját követve kezdeményezi, hogy egyes személyeket - így Kyle, Gerald, valamint Sheile Broflovskit - cenzúrázzák a South Park c. anomációs sorozatból. De legalábbis minden 88. másodpercben legyen feltüntetve írásosan a származásuk. Hasonló követeléssel fordulnak a Family Guyt író, a Jobbik által egyébként "a magukfajtákhoz" sorolt lamantinokhoz is Mort és Neil Goldman ügyében. Dúró egyben alaptalannak nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint Lois Griffinnek, vagy úgy általában a Pewterschmidt családnak bármi köze lenne a Hebrewberg-Moneygrabberekhez. 

Eric Cartman a sajtótájékoztatón elmondta: első parlamenti felszólalásában - példaképéhez, Mel Gibsonhoz hasonlóan -, sajátos módon fog bocsánatot fog kérni, majd távozásra szólítja fel a vörös hajú képviselőket, végül erőszakkal elkobozza titkos aranyát attól, akinek van. Novák Előd és Szegedi Csanád mindeközben hevesen bólogatott, bár utólagos elmondásuk alapján csak a "ugly" és a "jew" szavakat értették meg teljesen.

update: "Kiss Róbert gárdakapitány nemtetszésének adott hangot a konzervatív-liberális Völkischer Beobachterben" - írta Lovas István a Magyar Nemzet nemzetközi lapszemléjében. A németül kiválóan hadarva motyogó Kiss elmondta, nem örül Cartman kinevezésének, hiszen mint az köztudott, ő is félig vörhenyes. A Jobbik egyelőre nem reagált.

 

 

I. Viktor király születésnapja

2010.02.10. 10:49 - der Fuchs

 - Nagy nap ez a mai, tisztelt magyar honfitársaim! - tudósított Pörzse Sándor a nemzet kultúrális missziójának vezetője a székesfehérvári udvarban zajló törvénykező napokról. Május 31-én ünnepelte ugyanis népünk egyetlen tévedhetetlen Vezére születésének napját. Ez alkalomból I. Viktor király elé járultak a Magyar Királyság alávetett népei, hogy ajándékukkal kegyeskedjenek mélyen tisztelt királyuknak. A palotát az Orbán-bányákból kinyert nemesfémmel díszítették a rangos eseményre.

Az első küldöttséget Simicska István, Madagaszkár alkirálya vezette és a lázadó bennszülöttek vezetőinek fejét tette le a trónus elé, majd a behódolt rabszolgák kincseiket helyezték el Mikola István kormányzó előtt. Őt követte Németh Zsolt, a Felvidék kormányzója, akinek udvartartása dróton rángatott tótokkal mutatott be táncot a király színe előtt. Kövér László az Internáló Miniszter az ózdi munkásokkal készítetett megerősített kommunistabíró lámpavasakkal kedveskedett az uralkodónak, melyeket le is tesztelt Szilvásy Györgyön és Draskovics Tiboron. Kubatov Gábor Ipari Miniszter egy aranyozott Suzuki gépjárművet ajándékozott I. Viktor királynak, melyhez a garanciát is vállalta, ha netán elromlana, ő seperc alatt megszereli, mondotta. Lázár János vezénylőtábornok Nándorfehérvár harangjával tisztelte meg a császárt, melyet rác rabszolgái húztak horvát felvigyázóik mellett. Kósa Lajos Havasalföld és Moldva nagyfejedelme a vlah "nemzet" behódolását hozta, valamint mivel egyebük nem maradt, így egy hatalmas juhnyájat adtak a méltóságos úrnak, melyből 3 napos haknit tartott az udvar! További említést érdemel, hogy a Magyarok Nyilai és a Betyársereg hazatért 12. halicsi hadjáratából, I. Viktor bejelentette a hadiállapotot Óceániával és közölte, hogy Eurázsiával mindig is szövetséges volt hazánk.

· 1 trackback

A Fidesz a svédasztal bevezetésén és a nyugdíjasok befagyasztásán gondolkodik

2010.01.25. 15:09 - Vérnarancs Kapitány

Címkék: nyugdíjasok semjénzsolt áderjános kövérlászló

"We would like to... ööö... to integrate the svédasztalos-modell into the hungarian étkezési szokások" - nyilatkozta a budaörsi IKEA étkezdéjében Áder János két akciós húsgombóc között. Amint azt a Reuters riporterének a Fidesz Lakomaügyi Oberstumbahnführere elmondta, a luxusjavaslatot - mely alapján több százezer kisnyugdíjas halhat éhen - már a héten, február 29-én beterjesztik az amúgy szökőévente ülésező Országgyűlésnek. A javaslat tartalmazza, hogy a 18-65 év közötti magyar állampolgároknak havonta egyszer választhatóan, azonban a 65 év felettieknek, ill. a rendszeresen a Tesco-ban vásárlóknak minden nap kötelező módon kétszer is svédasztalról kelljen étkezniük. "Ez történhet otthon, belugakaviár, alaszkai vadlazackrém és szarvasgomba nagyobb mennyiségű elfogyasztásával vagy egy tetszés szerint választott 5 csillagos hotel éttermének emelt áron történő igénybevételével" - részletezte a javaslatot Kövér László. Személyével kapcsolatban a szamizdatban terjeszett Népszava felhívta a figyelmet: ő már valóban kövér, hiszen szabadcsapatai évek óta garázdálkodnak a leglátogatottabb főzelékfalodák környékén, s Kövér számára elportyázzák az idős nyugdíjasok rántásos sóskafőzelékkel teli ételhordóit.

A svédasztal-javaslat egyébként szabad kezet adna a kormánynak az intézkedés végrehajtására, így Semjén Zsolttól származó információk alapján az is elképzelhető, hogy a 11. havi nyugdíj befagyasztása után a nyugdíjasok már csak fagyasztott állapotú ételeket ehetnének a svédasztalról. Sőt, a Molnár Oszkár vezette kormány meg fogja fontolni a nyugdíjasok befagyasztását is. Bokros Lajos örömmel kommentálta a hírt, egyben tagadta, hogy a tegnapi Blikk fotóin ő nyalogatná le a tejszínhabot Schmuck Andor köldökéről.

Castingon talált magának új szövetségest az MDF

2010.01.13. 14:29 - Vérnarancs Kapitány

"Sas József az MDF új listavezetője" - jelentette be Somogyi Zoltán, a párt kampányguruja, hogy választási megállapodást is kötöttek a Mikroszkóp Színpaddal. Közben a független politikai elemző szimultán interjút adott a Times-nak és a Berliner Zeitung-nak arról, mekkora átmérőjű alagút közi össze a Fidesz szentkirályi utcai központját a Jobbik villányi úti irodájával. "Pont akkora, hogy Kövér László és a bajsza is beleférjen" - rögzítette titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. Fekete "Erősember" László Sas jelöltségéről tömören csak annyit mondott: "höööö". Sast egyébként hosszas castingolás után választotta ki a Fórum vezetése, a döntés meghozatalában segítségükre volt Szabó "Meleg" Márk, valamint Terry Black is, aki a zsűrizés szüneteiben többször pajzánol megpaskolta Herényi Károly fenekét.

Mindezzel szemben Bokros Lajos komolyan meg is indokolta, miért a Heti hetes-nívódíjjal kitüntetett humoristát indítják: "Olyan adóoptimalizálási és kreatív könyvelési tapasztalatokkal rendelkezik a művész úr, aminek egy költségvetés összeállításakor is hasznát tudjuk venni". A párthoz közel álló, időközben elhallgattatott forrás elmondta: az MDF a közeljövőben azt tervezi, hogy Dávid Ibolya vegye át Oroszlán Szonja helyét a Csillag születikben, hogy így is minél több tehetségre figyelhessen fel.

 

· 1 trackback

Már a katolikusok is?

2009.12.31. 00:35 - strammabteilung

Címkék: katolikusok tisztogatás fidesznácik hegedűslóri

"Előbb-utóbb eljön a tisztázás és a leszámolás ideje" - jelentette ki a nemzetvezetővé avanzsált Orbán Viktor saját mellszobor-avatásának sajtótájékoztatóján. A nemzetvezető nyomatékosította, hogy "meg kell tisztítani Magyarországot és a magyar szellemet a pápista mételytől", valamint hogy "senkinek sem lehet két hazája". Orbán felszólította a Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy amennyiben nem helyeznek el az ő tiszteletére felállított kegyhelyeket és nem tagadják meg Róma független hatalmát, számíthatnak bosszújára. "A nagy római parázna megint végigparáználkodja a hét dombot" - tette hozzá Hegedűs Lóránt Jr. vallás-és közoktatásügyi miniszter. Hegedűs a katolikusokat "idegenszívű, galíciai jöttment-bérenc"-eknek nevezte. A korábbi tisztogatásban részt vevő klerikálisok meg nem erősített hírek szerint emigrációra készülnek.

Putyin meséi

2009.12.16. 11:33 - der Fuchs

Címkék: orbán debreczeni putyin nemzetiszocializmus orbánfasizmus fidesznácik

Vladimir Putyin 2022. december 2-án azt állította, hogy a Fajtiszta Magyar Nemzetiszocialista Párt XVI. Európai Kongresszusán járt. Eddig rendben is van. Elvégre ő – ahogy mi hívjuk csak, ruszki fajvédők – Orosz Szélsőjobbolali Párt vezetője, így végülis kaphatott meghívót a gyűlésre. Azonban kérdezem én, mégis milyen minőségben járt Putyin Budapesten? Mint az Orosz Szélsőjobboldali Párt elnöke, vagy mint az Európai Fehér Párt alelnöke? Ez ugyanis már nem mindegy. Egyáltalán nem mindegy.

A kongresszuson egyébként több száz meghívott vett részt, hogy előrevigyék a világ megtisztításának ügyét. Na de: Vajon találkozott-e Putyin a Nemzetvezetővel? És ha igen, akkor fogadta-e Orbán Viktor a Szálasi Palotában? És ha igen, akkor mennyi időre? Netán úgy járt, mint Basescu (miután Basescu ígérete ellenére, hogy a románság számát 5%-ra csökkenti Havasalföldön, ám csak 8%-ot ért el, Orbán 5 perc után otthagyta – a szerk.)? Fontos kérdések ezek. Putyin szerint Orbán fogadta. De nem-e arról van szó, hogy amikor a Führer megéhezvén a kongresszuson, valamelyik alvezérét elküldte egy szál saját kezűleg töltött kolbászért, Putyin buzgóságában neki kezdte el ecsetelni az uráli problémákat? Valószínűleg ez a kézenfekvő magyarázat. Hisz ilyen jelentéktelen embereket A Kormányzó nem fogad csak úgy ad hoc. Ennyit hát a populista, liberális Putyinról. Meghívták, ott volt, de nem találkoztak. Mert nem találkozthattak, lássuk be. Az orosz sajtó meg nem szól semmit. Bátorság, de gátlástalanság ilyen igaztalanságokat állítani. Már ezt is megengedheti magának. Nincs botrány, megszégyenülés, erkölcsi megsemmisülés. Semmi sincs.

 

Az ellenzék felszámolása

2009.12.09. 14:38 - strammabteilung

Címkék: antifasiszták ellenállók orbánfasizmus rogántantal

Orbán Viktor idén is átadta a Kommunistamentesített Település kitüntetéseket, a megtiszteltetésben immár másodszor Rogán Antal részesült, aki a Népszabadság és a Népszava hírlapíróinak kilakoltatása után nyugdíjasellenes intézkedéseket vezetett be Nagy-Budapest Protektorátus területén.

"Csodás érzés ez" - nyilatkozta a Rogán, a Kommunistamentesítő Különítmény tábornoka, valamint a Nincs Vörös Kht. ügyvezető igazgatója. "Most érzem csak igazán, mennyit ér valójában a munkám, és hogy erőfeszítéseim nem voltak hiábavalóak. A kormányzó nagylelkűségéről tanúskodik ez a kitüntetés. Nem találok szavakat, szörnyen meg vagyok hatva."

Eközben a Protektorátus (szub)urbánus agglomerációjában sikerült megsemmisíteni egy újabb kommunista partizánsejtet, a Rőt Perioikoszok Osztagát. Az osztag tagjai (három nyugdíjas) könnyebben sérült. A házkutatás során mindegyiküknél 80 éves Népszava-előfizetést találtak.

Orbán nyitótánca az Operabálon

2009.12.04. 16:48 - Vérnarancs Kapitány

Címkék: debreczeni operabál orbánviktor deutschtamás mikolaistván balsaiistván

"Igen, 120 millió dollárba került az idei Operabál, és a kormány büszke erre" - mondta Wesley Snipes, a kultuszminisztérium helyét átvevő Happy End Kft. szóvivője. A kft. apropóján alkotta meg egyébként nemrégiben a Parlament az ún. lex Happy-t, mely büntetni rendeli a cég (valamint Kaya Ibrahim) nevével történő humorizálást. Ennek értelmében ítélte a Fővárosi Kúria őrgróf Balsai István vezette tanácsa gályarabságra Sas Józsefet és Bajor Imrét. Bajort azonban állapotára tekintettel "májzsugor-amnesztiában" részesítette Szűrös Mátyás államfő. Ezt éppen az Operabál előestéjén jelentette be a szexi SA-egyenruhába öltöztetett Jenna Jameson, a bál fővédnöke és Deutsch Tamás szeretője. A bálon egyébként Mikola István valóságos belső titkos tanácsos ki fogja tüntetni valamennyi vér szerinti és fogadott unokatestvérét, a bukaresti büntetőhadjáratáról visszatérő Orbán Viktor vezénylő tábornok pedig saját magával járja el a nyitótáncot a Fidesz 1998-as kampánydalára, a Listen to your heart-ra. "Ez egy remek, emberbarát gesztus a nép felé" - kommentálta a hírt Debreczeni József, aki még izületi fájdalmakra panaszkodott az ország egyetlen, azonban 10 millió példányban terjesztett napilapjának, a Magyar Fórumnak. Debreczenin nemrég gerincműtét hajtottak végre, hogy még flexibilisebben tudjon alkalmazkodni az aktuálpolitikai helyzetekhez.

Megvan a Draskovics-vetélkedő győztese!

2009.12.02. 18:28 - Vérnarancs Kapitány

Címkék: draskovicstibor grespiklászló benedekfülöp

"Nem gondoltam volna, hogy én leszek az, nagyon örülök a díjnak" - mondta Á. János, a Magyar Nemzet főszerkesztője, korábbi EP-képviselő, miután kiderült, ő dobta a 10.000 záptojást a Király B. Izabella (korábban Szabadság) téren spanyolcsizmába és kalodába zárt Draskovics Tiborra. Draskovics a betiltott MTI archívuma szerint egykoron igazságügy-miniszter volt, de a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság adatai alapján munkatáborba hurcolásáig alkalmi vájárként tevékenykedett.

A záptojásdobáló-vetélkedőt egyébként az Édes Bosszú Minisztériuma (ÉBM) hirdette meg, a győztes Benedek Fülöp kisnyugdíjas korábban kisajátított, 10 000 katasztrális hold feletti földjeit viheti haza. Az ügy kapcsán Benedeket nem tudtuk megszólaltatni, mivel jelenleg egy ismeretlen helyen lévő dögkút mélyén tölti mindennapjait. Jogi képviselője, Grespik László - akit 2016-ban a Meggyes Tamás vezette kormány Mádly Zsolt-díjjal tüntetett ki - azonban elmondta: Benedek nagyon jól érzi magát, az Amnesty International pedig egy hazudozó szervezet.

· 1 trackback

Egész pályás narancsszínű letámadás - az Ancien Régime újra itt

2009.11.30. 12:11 - strammabteilung

Címkék: orbánviktor semjénzsolt orbánfasizmus fidesznácik klerikálreakció erdőpéter mikolaistván orbánminttotalitás eretneküldözés

"Jövő héttől visszaállítom a felsőházat" - jelentette ki Orbán Viktor kormányzó, aki mindennep fehér lovon érkezik a parlamentbe. A kormányzót az Arnóth Sándor sétányon faggattuk jövőbeli terveiről. "A hétvégén Felcsútra vonulok vissza, ahol Kubatov Gábor már tölti is a kolbászt a nyugdíjasokból. Ami megmarad, azt befagyasztjuk, mert 2014-re a kerítés is nyugdíjas-kolbászból lesz."

Van-e programja a Fidesznek?

2009.11.29. 22:03 - strammabteilung

Címkék: program orbánviktor pogrom kötélgyár lámpavas fidesznácik bosszúállók

Orbán Viktor az Andrássy úton tartott sajtótájékoztatót, ahol megtekintette a lámpavasak állapotát. "Erős, tartós lámpavasak ezek" - mondta - "Egy elbír többet is..." Nyakó István szerint Orbán szavai egyértelműek: bevezeti az egyszemélyes diktatúrát, és lámpaoszlop-kardinális lesz. Gréczy Zsolt megerősítette, hogy emigrál.

A tudósítónk készítette képen Orbán Viktor éppen ceruzáját faragja az elkövetkezendő törvények megszövegezése céljából. Mellesleg Orbán eközben az adott tüzet a kötélverő manufaktúra mosolygó munkásának.

*

Orbán Viktor fehér lovat vásárolt - adta hírül az MTI. "Jó állapotban lévő jószág ez!" - mondta a pártelnök."Áprilisra remek formába hozom". A Fidesz elnökének tervei között szerepel egy barátságos futball-mérkőzés után a Felcsút-Budapest útvonal, és egy bevonulás. "A Gellért Szállónál mondok majd beszédet" - mondta.

"Mariskám, fogja meg ezt a csokor virágot, amíg felhúzom a nyilaskarszalagomat" - mondta a vidáman mosolygó Kövér László, mielőtt nőnap alkalmából köszöntötte volna Morvai Krisztina köztársasági elnökasszonyt. A háttérben Vona Gábor és Semjén Zsolt ölelkezve nézte a rangos eseményt.

*

Varga Mihály egy zsák tönkölybúzából és bevagonírozott MSZP-s rokkantnyugdíjasok taj-kártyájából jósolta meg a 2024-es költségvetési szufficitet - adta hírül az ország hivatalos hírügynöksége, a Szijjártó Press. Közben a Magyar Gárda VI. Tarlós István-dandárjának kapitánya, maga Tarlós István mondott beszédet a Semjén Zsolt (korábban: Andrássy) úton, melyben üdvözölte, hogy jövőre is 5 milliárd rubeles pályázati keret áll rendelkezésre árpádsávos-zászlók beszerzésére.

 

 

Nemesi felkelést hirdetett a Fidesz

2009.11.29. 21:47 - Vérnarancs Kapitány

Címkék: révészmáriusz semjénzsolt karsaijózsef nemesifelkelés

Ma, 2012. január 6-án indult el Révész Máriusz hírvivő, hogy körbehordozza az országban a véres kardot. Az intézkedés - mely a közelgő román-szerb-horvát támadás esetére hirdeti a nemesi insurrectiót - jól illeszkedik azon progresszív kormányzati koncepcióba, mely visszahozta a tizedet, a füstpénzt, valamint Mikola István elnökletével a Szent Ink- és Szinglivizíciót.

Az illegalitásban működő MSZP új, eddigieknél dinamikusabb vezetője, Karsai József szerint a betörést egyértelműen I. Viktor császár feszített víztükrű medencéjének megépítése provokálta ki. Karsai gazdát a sajtótájékoztató helyszínén a bíróság súlyosított ítéletében statáriálisan KDNP-taggá nyilvánította.

Révész Máriuszt egyébként szentté avatta a Náci Vámpírok és Vérfarkasok Egyháza, amit Semjén Zsolt alapított, miután kiközösítették a katolikus egyházból. Semjén elmondta, náluk élő embert is lehet szentté avatni, és Révész Máriusz Révész Mártíriusz lesz, ahogyan azon egykor az azóta statáriálisan kivégzett Kuncze Gábor élcelődött. Semjén Zsolt hozzátette: "a Deutsch Tamás által vezetett Bürgerliche Abteilung felfegyverzése metafizikai tény."

 

Valaminek a vége és egy újnak a kezdete

2009.11.29. 21:35 - strammabteilung

Címkék: bevezető orbánfasizmus

Honfitársaink. Magyarok, nem magyarok és vérző szívű liberálisok. Korszakhatárhoz érkeztünk.

A III. Magyar Köztársaságnak ezennel vége. Az új korszakot Orbánizmusnak vagy Orbánságnak fogják hívni - kinek melyik tetszik. És talán ez lesz az egyetlen dolog, amiben még szavunk lehet, amiben lehet szabadságunk. Sokan mondják, nem tudhatjuk, milyen lesz az Orbánizmus. Ostobaság.

Legalábbis mi tudjuk, hogyan fog festeni. Így két magányos harcos, akik a Skynet (=Orbán) öntudatára ébredése után életben vagyunk, tudósítunk a jövőből. A jövő Magyarországáról, ahogyan az Orbán Második Eljövetele után kinéz majd.

Öveket bekapcsolni. Ahhoz a félelemhez és rettegéshez képest, ami most Önökre vár, a Kör c. film után érzett enyhe nyugtalanság picsafüst.

Maradjanak velünk.



süti beállítások módosítása